Az évente kétszer megrendezett országos ifjúsági találkozó tavaszi alkalmára május 15-én kerül sor. A mostani találkozót a papság éve jegyében tartják meg.
A nap 9 órakor közös reggeli imával kezdődik, amelyet ezúttal a Központi Papnevelő Intézet kispapjai vezetnek. 10 órakor Szegedi László tart előadást a plébániakertben. 11 órától a fiatalok különböző fakultációkon vehetnek részt: a keresők számára Kerényi Lajos tart előadást; lehetőség nyílik az előadóval való beszélgetésre, kiscsoportos foglalkozásokra, szerzetesekkel való találkozásra; újra lesz biblikus fakultáció, Mazgon Gábor vezetésével; Gábriel Zoltán az Egyházban végzett szolgálatokról tart előadást a fiataloknak.
Idén is lesz „Kérdezz! Felelek” a kálvárián, Brückner Ákos Előd OCist vezetésével. A kiscsoportos beszélgetések helyszíne ezúttal is a Duna-part. Az altemplomban szentségimádásra lesz lehetőség.
A program az ebédszünet után, 14 órakor szentségimádással folytatódik. A 16 órakor kezdődő szentmisét Udvardy György esztergom–budapesti segédpüspök mutatja be. A szentmise után, 18 órától közös éneklésre hívják a fiatalokat. Az előadás végétől a szentmise kezdetéig lehetőség van gyónásra, lelkibeszélgetésre.
Hoznivalók: toll, papír, szentírás, hideg élelem, esőkabát. A beszélgetőcsoportok vezetésére vállalkozó segítők vagy akik technikai szervezőként („kanári”) vennének részt a találkozón, az
A találkozó honlapja: www.nagymarosi-talalkozo.hu. A Nagymarosi Levél ugyanitt olvasható.
Forrás: Magyar Kurír