A vasárnapi mise bő ezer évig a vasárnap délelőtti misét jelentette. Ezt a hagyományt a tridenti zsinat is megszilárdította. Sokáig szagosmisének is nevezte a népi gyakorlat, ugyanis egy székesegyházi úzust nézve ez volt a kötelező, heti nagymise a klérus és a nép számára, így sokat füstöltek benne, ahogy elő volt írva. Ezeket a szentmiséket - ha nagyobb ünnep nem volt - mindig a Szentháromságról vett prefációval mondták. A ma szokásos, fiatalok körében kedvelt esti miséket csak XII. Piusz pápa engedélyezte a második világháború idején, amikoris nem volt mindig biztosított a délelőtti szentmise megtartása a közismert okok miatt.
De 1945 előtt vasárnaponként egyetlen nagymise volt a főoltárnál - ezen vehetett részt a nép tevékeny részvétellel -, s több magánmise a mellékoltároknál - erre azért volt szükség, mert akkor még nem létezett a koncelebráció fogalma (ezt csak a II. vatikáni zsinat vezeti be), így minden papnak külön-külön be kellett mutatni a maga szentmiséjét, melyek általában rövid, csendben mondott misék voltak. S hogy a papok közül éppen ki mutatta be a főoltárnál a nagymisét, ezt a hagyomány és az elöljáró döntötte el. Ezek a kismisék folyamatosan “mentek” a közösen recitált hajnali zsolozsmától (laudes) kezdve, attól függően, hány pap volt. (Ennek lenyomatát jól láthatjuk például Mariazellben, ahol a nagy tömeg és nyelvi különbség miatt ez máig élő gyakorlat.) A nők és asszonyok szerettek vasárnap korán menni templomba a családi elfoglaltságok miatt (pl. ebédfőzés), így hagyománnyá vált egy kismise a főoltárnál, melyen jórészt csak nők voltak jelen. Ezeket a miséket nem a Szentháromság, hanem Szűz Mária tiszteletére mutatták be; ennek a korai misének a lenyomatai a mai roráték, melyeknek mai napig van egyfajta máriás jellegük szövegeikben és jelentésükben: az örömhír először Máriával közöltetik Gábriel arkangyal által, a többiek csak utána részesülnek a kegyelemben - mint ahogy a vasárnapi hajnali miséken is inkább csak nők voltak jelen.
Van egy közismert szövegi analógia is a roráte elnevezés körül: a kedvelt adventi gregorián ének is így kezdődik: “Rorate cæli désuper, et nubes pluant iustum” - tehát “harmatozzatok egek onnan felülről, és a felhők essék az igazat” - a Megváltót. Az ehhez kapcsolódó, négy versszakos és visszatérő refrénes gyertyagyújtó ének is sokak kedvence visszafogott öröme miatt (“Harmatozzatok magasságos egek” kezdettel), bár hozzá kell tenni, hogy ugyanúgy mint az ádventi koszorúzás és gyertyagyújtás, ez az ének is csak a 19. század második felétől datálható, és közép-német hagyományból származik. Fontos tudni még, hogy a roráte misék nem mindenhol általánosan elterjedtek, inkább csak Közép-Európa déli részén, a hajdani esztergomi rítus régiójában és attól nyugatra - az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén tartották és tartják.
