- Ha elutaztál, és egy számodra új helyen töltöd a hétvégét
- Ha még az is kérdés, van-e katolikus templom a környéken, nem hogy hánykor van a vasárnapi mise
- Ha nem a közeli környékeden belül ér az este, de misére még nem tudtál menni
- Vagy ha csak egyszerűen egy kis változatosságra vágysz, hogy frissíts a lelki életeden…
… akkor új lehetőség nyílt számodra, hogy gyorsan és egyszerűen juthass hozzá a környék miserendjéhez!
a Magyar Kurír nyomán örömmel hirdetjük, hogy a 2006 óta működő miserend.hu adatai immár ingyenes okostelefon-alkalmazásként is elérhetővé váltak ezen a linken! Segítségével összefoglaló képet kaphatunk a szentmisék időpontjairól, illetve a környező és (utazás esetén előre tervezve) a távolabbi templomokról, akár térképen megjelenítve is!
Ha pedig kipróbálod a programot, és többször is használod, nem kerül sokba segítséget nyújtani a fejlesztőknek: mivel elképzelhető, hogy egyes templomok miserendjei az évek során megváltoztak, ilyen esettel találkozva visszajelzésünkkel nagyot segíthetünk az utánunk érkezőkön – illetve már heti egy plébánia felhívásának elvállalásával is sokat tehetünk az alkalmazás naprakészen tartásáért!
Használjuk hát bátran, lelki épülésünkre!