Hívő katolikus vagyok, és teljes meggyőződésem, hogy az élet Isten ajándéka, önmagában értékes, és emberként nincs jogunk rendelkezni fölötte. Szociológusként minden témának a társadalmi vetülete érdekel, így az elmúlt év abortuszról szóló vitái a közbeszédben, a törvénymódosítások és véleménycikkek mélyen elgondolkodtattak. Felmerült bennem a kérdés, hogy nekem Isten gyermekeként, szociológusként és nőként mi a dolgom ezzel a témával kapcsolatban, hogyan tudom rendszerbe terelni a rengeteg döntést, érvet, jogot, jogtalanságot, személyes és társadalmi hatást úgy, hogy ha erről kérdeznek, határozott választ tudjak adni. Ez a cikk ennek a gondolkodásnak az eredménye.
Az abortuszról való vita végeláthatatlan, lehet beszélni róla vallási, etikai, jogi, politikai, társadalmi, gazdasági és rengeteg más szempontból is, ezért szeretném kijelölni, hogy mi az a terület, amire ezt a cikket korlátozom. Ez a szöveg nem szól konkrét országok konkrét törvényeiről. A cikkben nem megyek bele a nagyon gyakori „hol kezdődik az élet” kérdésbe, az erőszakról szóló diskurzusba, nem sorolom fel a politikai okokat, csoportok érdekeit, vagy az etikai vitákat. Alapvetően az egyházzal értek egyet ezekben a kérdésekben, most azonban nem a személyes meggyőződéseimről írok, hanem az abortusztilalom, az egyház és a társadalom kapcsolatáról. Elméleti szinten, keresztény és társadalmi kontextusban szeretnék gondolkodni az Életről és a Szeretetről.
A vitaindító kérdésem ez: ha Isten országát akarjuk építeni, mindenképp örülnünk kell-e a teljes abortusztilalomnak?
Tudom, hogy sokaknak már a kérdés is botrányos, de ha itt nem zárod be felháborodva az oldalt, hanem tovább olvasol, lehet, hogy kiderül, hogy ez egy jogos kérdés. Nem a semmibe, vagy 2000 évvel ezelőtt teszem fel ugyanis ezt a kérdést, hanem a jelenlegi társadalmi helyzetben. Annak pedig része, hogy a fejlett országok többségében a vallás komoly jelentőségvesztésen ment keresztül az elmúlt kétszáz évben, és bár a személyes hit különböző formái mindenhol fellelhetőek, a vallási intézmények már nem befolyásolják a társadalom mindennapjait. Ezt úgy értem, hogy míg a középkori államegyházak korában mindenkire vonatkoztak a vallási szabályok és a normaszegést a társadalom szankcionálta, addig most már szabad döntés, hogy ki vonatkoztatja magára az egyház előírásait és erkölcsi normáit. Döntés, és egyben olyan lehetőség, ami sokak életében nem jelenik meg tisztán, mert rengetegen csak félinformációkkal, torz képekkel rendelkeznek az egyházról.
A társadalmi kontextus, amiben a kérdést vizsgálom, nagyjából úgy néz ki tehát, hogy nagy szükség van az evangelizációra; az abortuszra vonatkozó szabályokat szigorítják, és ez a veszteség, a kontrollálás érzését kelti sokakban; ezek az állami szabályozások pedig egyes társadalmakra érvényesek, de közvetlenül hatnak a személyes életünkre.
Az utóbbi évben többször láttunk olyan híreket, hogy egyes államokban teljesen betiltották az abortuszt, törvényileg büntethetővé vált az anya, az orvos, a segítő. A keresztény oldalak kommentszekcióiban nagyon sok „végre” kommentet és elégedettséget láttam, azonban úgy gondolom, ez lustaság és felelősséghárítás. Tudom, hogy erős szavak, de mindjárt megmagyarázom.
Egy tökéletes társadalomban, ahol az állam minden egyes polgárt képviselni tud, mert olyan nagy az egyenlőség és erősek a normák, hogy nagyon hasonlóak az érdekek, lehet, hogy valóban örülhetnénk egy ilyen törvénynek, mert működne. Meghoznák a törvényt, attól kezdve nem lenne egy abortusz sem, és kész.
A jelenlegi kontextusban azonban nem ez történik. A teljes abortusztilalom nem szünteti meg az abortuszt, csak az egészségügyileg biztonságos abortuszt. Itt belemehetnék abba, hogy a gyermekellátási, oktatási, örökbefogadási rendszer képes-e úgy kezelni a tilalom miatt megszülető nem kívánt, nem akart gyermekeket, hogy emberhez méltó életük legyen. De ezt a dobozt nem nyitom ki, mert nagyon hosszú lenne, inkább a személyes helyzetek lelki vonzataira, az egyház szerepére és a mi szerepünkre szeretnék koncentrálni.
Abból indulunk ki, hogy ha egy jelenlegi fejlett társadalomban teljes abortusztilalmat vezetnek be, akkor a terhességmegszakítások teljes témája átkerül a fekete zónába. Piaca nyílik az illegális abortuszoknak, nő a képzetlen emberek által végzett végzetes beavatkozások és a sérült vagy magára hagyott gyermekek száma. Miért?
Mert ez egy külső szabály, nem belső meggyőződés. Ez az a pont, amiről beszélnünk kell!
Tiltással szerintem nem oldunk meg semmit. Ha egy nő csak azért nem veteti el a gyermekét, mert tilos, annak megvan az a pozitívuma, hogy megmenekül egy élet, de úgy gondolom, hogy ha csak eddig nézünk, és nem tesszük fel a kérdést, hogy milyen áron, akkor nem Isten országát építjük.
Itt van tehát a kérdés: milyen áron? Ha valaki nem ismeri Istent és nem hiszi legbelül, hogy az abortusz bűn, akkor nem kívánt terhesség esetén két lehetősége van egy olyan társadalomban, ahol tilos az abortusz. Az első, hogy megszüli a gyermeket, a terhesség alatt adott esetben nincs lelki támasza, traumatikus az egész helyzet, csapdában érzi magát, és a szülőnek és a gyermeknek is lelki és akár anyagi nehézségekkel teli élete lesz. A második, hogy illegális abortuszt vesz igénybe. Tegyük fel, hogy a beavatkozás sikeres, az anya nem hal bele, nem fertőződik el és nem is tartóztatják le. Hit nélkül akkor is mindkét út traumatikus és szeretethiányos.
Tudjuk, hogy az abortusz legális és biztonságos környezetben is traumatikus a legtöbb nőnek, hiszen szembe megy az isteni szeretettel, és ezt lényünk legmélyén érezzük. Sokan keresnek utána gyógyulást, vigasztalást, bűnbocsánatot. Szerencsés esetben rátalálnak Isten szeretetére és bocsánatára, de ebben nagyon nagy szerepe van a mi segítségünknek is, hogy ne ítélkezzünk, hanem közvetítsük a Szeretetet és mondjuk el, hogy van megváltás és bűnbocsánat.
Ahol az egész folyamat illegális, ott ez ezerszer nehezebb, hiszen az egyházakba vetett bizalom eleve alacsony, és például nagyon kevesen mernek bűncselekményt bevallani egy papnak még gyónáson belül is. Hogyan kérhetnének hát segítséget ezek a nők? Az állami tiltással ráadásul megszűnik a hiteles statisztika az abortuszok valós számáról, az ezen átesett nőket támogató civil szervezetek nem működhetnek, hiszen bűnözőket segítenek, gyakorlatilag minden állami segítség illegálissá válik, és csak az egyház marad, aki lelkigondozással segítheti a traumatizált nőket.
Összességében tehát azt gondolom, hogy ha éljenezzük a teljes abortusztilalmat és befejezettnek tekintjük a kérdést, akkor magukra hagyjuk az embereket. Megszületik egy élet, de az anya közelebb kerül Istenhez? A megszületett gyermek ismerni fogja Isten szeretetét? A tiltás a könnyebb út, de szerintem keresztényként nem tekinthetjük a legjobb megoldásnak. Ez csak szőnyeg alá söprés. Az evangelizáció, a hit közvetítése sokkal nehezebb, több energiát igényel, időnként kellemetlen, de csak akkor fognak megszűnni az abortuszok, ha mindenki belső hitből fakadóan, szeretetből akarja a megfogant gyermekét. Ez pedig nem működik tiltással, csak evangelizációval. Jézus nem azt mondta, hogy tiltsátok meg az embereknek, hogy bűnt kövessenek el, hanem hogy „menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot” (Mk 16,15) és „tegyétek tanítványommá mind a népeket!” (Mt 28,19). Van még bőven feladatunk.
Úgy gondolom, keresztényként nem elég pro life-nak lennünk, hanem pro Life-nak kell lennünk, nagybetűvel, mert Isten az Élet, és csak Benne bontakozhat ki biztonságban és örömben minden emberi élet, az anyáé és a gyermeké is. Ne csak az élet biológiai létét védjük, hanem tegyünk a lélek, az Istenben való élet védelméért is! A pro life (életigenlő) csoportok sokszor csak addig jutnak el, hogy szülessen meg minden magzat, de semmilyen más körülményt nem vesznek figyelembe, például az anya és a baba lelki segítését, vagy a születés utáni életminőség biztosítását. Nagy szükség lenne rá, hogy ne csak a magzatok élete, hanem minden élet védelme mellett elköteleződjenek, például a szegények és a marginalizált, vagy az életformájuk és gondolkodásuk miatt diszkriminált társadalmi csoportok mellett.
Egyáltalán nem azt mondom, hogy támogatom az abortuszt, hanem azt, hogy a teljes tiltásnak csak praktikus eredményei lehetnek, a probléma gyökerét, az emberi szíveket nem változtatja meg. A nagybetűs Life, az Élet a mi Istenünk. Ha Róla beszélünk és hitet ébresztünk az emberekben, az sokkal lassabb és nehezebb, de gyümölcsözőbb folyamat, mint a tiltás. Arra vágyom, hogy az abortuszok megszűnését próbáljuk inkább úgy elérni, hogy előbb-utóbb a hit által a magzat megtartásának döntése a szívekben szülessen meg, ne csak a törvények kényszerítő ereje miatt, mert az sok további problémát szül, és csak nagyon részleges győzelem.
Illusztrációk: Katarzyna Bogdańska (1) és Donna Grethen (2)
