A digitális nemzedék kifejezést egyre többször hallani, ahogyan a megváltozott pedagógusi szerepekről is, vagy arról, hogy „mennyire másak a mostani diákok.” A következő írás részben empirikus, és a digitális nemzedék védelmének jegyében íródott egy Y generációs kezei alól, aki vizuális művészetekkel és pedagógiával foglalkozik.
A cikk előző része itt olvasható!
A régi tanári attitűd azt hordozta - hordozza még sok helyen a mai napig - magában, hogy a tanár előad, egyedül ő ismeri a tudást, amelyet átad, valamint megmutatja a tudáshoz vezető utat. A technikát csak ő kezelheti órán, tiszteletet parancsol és ellenőrzi a hallgatók tudását. A cikk első részében a digitális nemzedék sajátosságait végignézve most már jól látható, hogy miért nem elégséges ez a fajta tanári hozzáállás.
Az új fajta tanári szerep szintén egyfajta vezetői, irányítói szerep, de inkább tanácsadói szinten. Fontos, hogy jó kérdést tegyen fel a hallgatók számára és arra ösztönözze őket, hogy a választ maguk keressék meg. A tisztelet sem egyoldalú, hanem kölcsönös. A technikát pedig kimondottan használják a diákok is, ne csak a tanár, hiszen fontos felismerni, hogyha a diák jóval előbb jár a technikai eszközök ismerete és használata területén.
Az értékelés és számonkérés persze nem változott, azonban itt is fontos a fejlesztendő elemekre rámutatni és az önértékelés képességére sarkallni a hallgatókat. Mindezek egy partneri tanári attitűdöt mutatnak, amely jobb együttműködést eredményezhet. Összegezve pedig mindezt: szükség van valós tananyagra, partneri attitűdre, játékosításra (gamification), az énkép értékelésére és önértékelésre, valamint a szociális készségek fejlesztésére. Dr. Szabó Éva úgy fejezi be előadását, hogy a tanár arra tud modellt mutatni, hogy hogyan kell élni a 21. században. Mindezekkel pedig áthidalható a szakadék.
